Posztgraduális képzés
A képzésről
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának Informatika és szoftverfejlesztés posztgraduális képzése egy másfél éves átképzési program, amely lehetőséget biztosít mindazok számára, akik jelenlegi szakmájukból szeretnének áttérni az informatika és szoftverfejlesztés területére, és sikeres karriert szeretnének elindítani az IT-szektorban. A posztgraduális képzésre olyanok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek felsőfokú végzettséggel (bármilyen tudományterületen), illetve egy államilag elismert felsőoktatási intézmény által kibocsátott, ennek megfelelő oklevéllel.

A magas színvonalú oktatási program képzési szakemberei a BBTE Matematika és Informatika Karának egyetemi oktatói, akik a gazdasági szektorral is folyamatosan együttműködnek, és komoly fejlesztői tapasztalatokkal rendelkeznek. Az IT Plus klaszter, illetve a program helyi koordinátorcsapata révén a hallgatók közvetlen kapcsolatban lesznek a térség IT szektorának képviselőivel is, így a képzés befejezése után (vagy akár azzal párhuzamosan) még könnyebbé válik számukra az azonnali elhelyezkedés a szakmában.
A programról, tantervről, költségekről és felmerülő gyakori kérdésekről a képzés hivatalos honlapján, ide kattintva érhető el több információ. További kérdésekre a posztgrad@cs.ubbcluj.ro e-mail címen is szívesen válaszolunk.
Mit kell tudni a programról?
- A képzésen való részvétel lépései és feltételei: online jelentkezés, online beiratkozás, sikeres online felvételi vizsga.
- Tandíj: 7500 RON a teljes képzésre, amit 3 részletben is ki lehet fizetni.
- A szakmai hátteret biztosítja és az oklevelet kiállítja: Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Matematika és Informatika Kar, Kolozsvár.
- Képzési idő: 18 hónap – 12 modul elméleti és gyakorlati oktatás + 3 modul szakmai gyakorlat, csoportos projekt és záróvizsga elkészítése.
- Az oktatás nyelve: magyar.
- Képzési forma: tömbösített hétvégi oktatás (péntek délután, szombat, vasárnap).
Kiknek ajánljuk a programot?
- Azoknak, akik valamilyen más szakterületről szeretnének „átigazolni” az IT-szakmába.
- Azoknak, akik már az IT-szakmában tevékenykednek, de nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel ezen a szakterületen
- Azoknak, akik már rendelkeznek felsőfokú képesítéssel valamilyen IT-területen, de szeretnék kiszélesíteni és/vagy felfrissíteni szoftverfejlesztési ismereteiket.
- Azoknak, akiknek – bár nem szeretnének közvetlenül szoftverfejlesztéssel foglalkozni – hasznos lenne egy jobb rálátás az IT-szakterületre, például azért, hogy interdiszciplináris projektekben vegyenek részt.